A látogatásra egyébként az internetről készültem. A kereső az MTV videótárából a Szellem a palackból műsort adja ki első találatként, ha Zsákovics László nevét beütjük. Laci gyűjteményéről már korábban hallottam, nem tudtam viszont, hogy a párkányi kiállítás tárgyait ő biztosította. Az oroszkai tárlat panoptikum-szerű elrendezése láttán azonban egyből világossá vált, kitől származik a párkányi élőképes megjelenítés ötlete.

Oroszkán, a Kolónia utcában is egy „stacioner beállítás”, egy aggregátort vontató olajzöld katonai terepjáró jelzi a múzeum bejáratát. Zsákovics Laci elmondása szerint a gyűjteményének helyet adó falurész, utca elnevezése a Csehszlovák Légió tisztjei itteni letelepedésének emlékét őrzi. Trianon után a csehszlovák állam itt adott földet és építtetett egyen-házakat ezeknek a tiszteknek és családjaiknak, akik így a korabeli „magyar tömbben” egy zárt közösséget, kolóniát képeztek. Bár a cseh telepesek az I. bécsi döntést követően elhurcolkodtak a környékről, a háborút követően visszatértek. A kommunista fordulat után azonban, mint kisbirtokosokat, végleg ellehetetlenítette a csehszlovák állam, így szétszóródtak, elköltöztek Oroszkáról. Ha csehek el is mentek, tótok azért még maradtak és jöttek. A Wikipédia arról tanúskodik, hogy az 1326 lakosból a 2001-es népszámlálási adatok szerint a községből 817 fő vallotta magát magyarnak és 478 fő szlováknak. Az elmúlt hetekben közzétett legfrissebb népszámlálási eredmények részleteiben egyelőre még nem publikáltak.

Már a neten is felakadt a szemem, de itt élőben is meghökkentett az, hogy míg máshol, faluhelyen kancsókat raknak az ágasfára, Lacinál ide világháborús sisakok kerültek. Körben virágok, de azok sem cserépbe, hanem tüzérségi gránátok hüvelyébe ültetve. Lánctalp maradványok, görgők, álcázott géppuskaállás, lövegcső, egy He-111-es közepes bombázó részei - ezek mind az udvar kellékei. Megnézzük a gazdasági épület helyiségeit, mindenütt földből előkerült és padlásokról származó háborús tárgyi emlékek.

Laci gyűjteménye, hiszen a fegyvereket és a katonai használati tárgyakat ő és barátai ásták ki, szedték össze.

Mert igen, Laci keresőzik, fémdetektort használ a Garam és Ipoly folyók melletti földek „vallatására”, mindezt azért, hogy ezek a háborús maradványok megmutassák, milyen ádáz harcok folytak a környéken, 1944-45. fordulóján. A Szent László hadosztály katonái állták itt a sarat, ellencsapásokat hajtva végre a szovjet ellen és fedezve ezzel a visszavonuló német csapatokat. A többszörös túlerőben lévő ellenség végül felőrölte a hadosztály zászlóaljait. A múzeum tablóin lévő korabeli fényképek a szétágyúzott falvakkal és lerombolt templomokkal, a kilőtt harcjárművekkel - mind erről tanúskodnak. A „régi öregek” azt mesélik, voltak olyan napok, mikor a két folyó vöröslött az orosz és magyar katonák vérétől.

Apropó fotók! A házigazdánk gyűjteményének hihetetlen darabjai azok a portrék, amelyeket az egyik élelmes helybeli fényképész készített. Az illető egyik nap még a fekete ruhás német páncélosokat kapta lencsevégre, rá egy hétre viszont, már a bejövő pisztolynadrágos oroszokról készített fotókat ugyanazzal a háttérrel.

Szóval Laci keresi a múlt emlékeit: járja a határt és emellett egykori katonai eszközöket vesz, és cserél. Az az elképesztő mennyiségű fegyverzeti anyag, ami a múzeum falain, vitrinjeiben van, igen vegyes származású. Ez a megállapítás vonatkozik a gyártó és alkalmazó országra (német, magyar, angolszász, szovjet, francia, csehszlovák, lengyel, román technika), illetve a tárgyak begyűjtési helyére és módjára (a talajból, hagyatékból, csere vagy vásárlás útján). Ha csak a földből előkerült és kiásott különböző kaliberű lőfegyvereket és lőszereket nézzük, már döbbenetes darabszámokkal találkozunk, ami ugyancsak visszautal a környékbeli harcok volumenére.

Érdekes és megható része a múzeumnak a repülőroncsok kiállító helye. Több méter mélyről kiásott alkatrészek, géppuskák, motorok… Elgörbült gépágyúk és légcsavarok mutatják a becsapódás rettenetes erejét. És néha személyes tárgyak, rendfokozati jelzések is előkerülnek. Mint Horváth György hadnagy esetében is…

A Magyar Királyi Honvéd Légierő pilótája 1945. február 19-én indult utolsó bevetésére. Me-109-es vadászgépével még sikerült lelőnie egy Jak-3-as szovjet repülőt, de nem sokkal később őt magát is találat érte és gépével együtt Esztergom térségében lezuhant. Ebben az időben a bevetésről visszatérő vadászaink még egy magyar és egy német veszteséget jelentettek.

Laciéknak elbeszélésekből volt tudomása arról, hogy szlovák oldalon, Búcs környékén van repülőgép roncs, de a hely pontos beazonosítása nehézkesen ment. Végül is egy idős bácsi iránymutatása alapján sikerült megtalálni egy lezuhant Messerschmitt maradványait, amelyről kezdetben azt hitték német felségjelű vadász. A pilótafülke feltárása során bukkantak rá a magyar hadnagyi váll-lapokra és a pilóta csontjaira. Laciék a szlovák hatóságok értesítése mellett szóltak magyar szakembereknek, akik utánajártak, a környéken két magyar vadász zuhant le. Az egyik gépet egy hadnagy, a másikat egy szakaszvezető repülte. Így egyértelművé vált, hogy a búcsi lelet Horváth György hadnagy földi maradványait rejti. Hős pilótánk, halálának 67. évfordulóján került véglegesen magyar földbe: katonai tiszteletadással, 2012. február 19-én helyezték örök nyugalomra a Vas megyei Vasváron. Sírjánál ott állt lánytestvére is…

Laci közben megemlíti, hogy a Horváth hadnagy által lelőtt szovjet gép pilótája túlélte a háborút. A kényszerleszállás során súlyosan megsérült Jegorov gárda főhadnagy német fogságba esett. Kórházba vitték, ahol egyik lábát amputálni kellett. Állítólag a 70-es években visszalátogatott a környékre.
A gazda alig enged el bennünket. Érezzük, szereti amit csinál. Ez a hobbija, ez az élete. Elmondása szerint ez már akkor eldőlt, amikor 7 éves korában megszerezte gyűjteményének első darabját, egy II. világháborús lőfegyvert. Fegyvermesternek tanult és látszik, érti a dolgát. A kiállítása, a magánmúzeuma erről szól.

H.I.

Oroszka község, szlovákul Pohronský Ruskov, a lévai járásban, Párkánytól 23 km-re északra, a Garam jobb partján helyezkedik el. A határtól mindössze 25 percnyi autózással érhető el.
A látogatás fotóit a Galériában lehet megtekinteni. A múzeum egyelőre szlovák nyelvű weblapjának címe: http://military-historical-museum.webnode.sk/o-nas/

Péntek délután lévén, bíztunk abban, hogy a kezdeti érdeklődés már lecsengett és a látogatók hadától nem zavarva, nyugodtan végigbóklászhatjuk a kiállító termeket. Az intézményben korábban még nem jártunk, de nem okozott nagy gondot a Mária Valéria Hídról balra lehajtva, a Városháza szomszédságában megtalálni a múzeum épületét.

Tömeg valóban nem volt (rajtunk kívül csak ketten tartózkodtak az épületben – egyikük az intézmény vezetője), így teljes egészében „miénk volt” a kiállítás. A tablók előtt állva jólesett elbeszélgetni Juhász Gyula igazgatóval a tárlat megszervezéséről és az egyes darabok történetéről. Ezek a tárgyak konkrét személyekhez köthetőek, emberi sorsok állnak mögöttük.

A kiállítás leglátványosabb része a tábori fedezék „metszet” és a géppuskaállás. A fedezékhez kötődik az a történet is, melyet a múzeum vezetője mesélt el. Amikor állították össze a kiállítást, a főhadnagyi zubbony zsebében találtak egy kis fényképet. Ez az egykori fotó most a tiszt fejétől jobbra, kinagyítva látható a fedezék egyik gerendáján. A főhadnagy felszerelése ezen korhű „emlék” alapján került összeállításra.

A legbelső terem szintén üde foltja a tárlatnak. A fegyvernemekhez kötődő egykori tárgyak, a mindennapi használati eszközök elgondolkodtatják a látogatót. A repülő, a gépkocsizó-harckocsizó egyenruha tartozékok azt sugallják - vegyél fel, próbálj fel!
Ott van például a repülős csizma. Szinte új, lerí róla, hogy a mai napig élő egykori pilóta gazdája igen nagy becsben tartotta-tartja.
A határvadász vitrin fölötti tablón felismerni véljük legutóbbi útjaink egyik céltelepülését, Rahót. Az egyik csoportképen ugyanis az egykori határvadász, majd hegyivadász laktanya mögötti hegy jellegzetes sziluettje látható. A levente résznél az üveg alatt lévő kiképző karabély gyermekkorom, pincében talált fapuskáját idézi.

Közben beszélgetünk…
Juhász Gyulával beszélünk a határon túli életről, a mindennapokról, a közelmúlt deportálásokról szóló kiállításáról. A bátorságról, amely létrehozta ezt a tárlatot is. Gondoljunk bele, hogy az itt látható tárgyak mind lelkes felvidéki gyűjtők birtokában vannak. Ezeket nem egyik napról a másikra szedték össze. Az egykori tulajdonosok ezeket tárolták, tartották a beneši idők alatt is. A bűnös nemzet hadseregének, a Magyar Királyi Honvédség egyenruhájának otthoni őrzése nem igen jelenthetett életbiztosítást az 1945-48-as időszakban és később sem.

A múzeum vezetője felidézi a mostani tárlat megnyitójának pillanatait. Magyarország köztársasági elnöke feleségének köszöntőjét, a rengeteg vendéget és a könnyes szemeket. Elmondja, hogy a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály a hadisír honlap segítségével, ott a helyszínen lehetővé tette, hogy a látogatók kutassanak egykori katonai hozzátartozóik sorsa után.
Juhász igazgató már a jövőre is gondol. Itt is tabu lesz a téma – Trianon.

Még egy fénykép búcsúzóul és indulunk hazafelé. Az épületből kilépve fázunk. A csípős szél által hajtott -10 °C fokos hidegben elgondolkodunk, milyen lehetett ott állni, feküdni a lövészárokban, akkor 42-43 telén.

H.I.

A látogatás fotói a Galériában láthatóak, a Városi Múzeumról az érdeklődők pedig itt találhatnak információkat:
http://hu.sturovo.sk/muzeum.phtml?id3=19536

A hadtörténész főtiszt leszögezte, hogy a 70 ezer elemet tartalmazó adatbázis döntően a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum veszteség-nyilvántartásaira épül. Egy alapnak tekintendő, amelyet bővíteni szükséges további nevekkel és dokumentumokkal. Tennivaló akad, hiszen a szakemberek 140-160 ezer főre becsülik Magyarország II. világháborús katonai veszteségeit. Bár a weboldalon lévő veszteségi kartonok száma véges - jelenleg 50 ezer ilyen dokumentum érhető el digitalizáltan - az elesettek előtalált adatai alapján az odaveszettek száma idővel behatárolhatóbbá válik. Maruzs őrnagy említette, hogy a honlap beüzemelése óta többen jelentkeznek náluk hozzátartozóik anyagaival, bizonyítandó, hogy a rokon a II. világháború harcaiban esett el. A HM hadisírgondozóinak szükségük van az ilyen „lakossági bejelentésekre”, hiszen a nyilvántartás bővítése mellett az adott webes felületen létrehoztak egy rovatot „Hősök arcképcsarnoka” címmel, ahová várják a két világháborúban elesett hozzátartozók fényképeit is. A netes fotó-összeállítást egyfajta emlékalbumnak szánják, tisztelgésnek a hősi halált halt katonák felé.

A főtiszt szólt még azokról a nagyívű tervekről, amelyek megvalósítása már megkezdődött, de a honlapon kézzelfogható eredményeik majd csak az elkövetkező években jelennek meg. Ezek közül az egyik az Orosz Föderációtól kapott, a szovjet hadifogoly és munkatáborokban életüket vesztett magyar nemzetiségű hadifoglyok adatainak felrakása a netre. Itt 68 ezer fő adatiról van szó!
A másik valóban grandiózus elképzelés, az I. világháborús magyar katonai veszteségek megjelenítése a weboldalon. Itt tudni kell, hogy olyan adatokról van szó, melyeket idehaza az 1950-es években megsemmisítettek és kutatásuk, a „reprodukció” csak a bécsi hadilevéltárból lehetséges.

Forrás: http://www.honvedelem.hu/cikk/29930/masfel-honap

Hende Csaba azzal, hogy a hivatkozott lap által leközölt beszélgetésben említést tett a témáról, megerősítette azt, hogy ebben a forráshiányos időszakban a honvédelmi tárca továbbra is prioritásként kezeli a hadisírgondozás ügyét. A miniszter ezzel a nyilatkozatával egyben rácáfolt azokra a hírekre, miszerint a 2011. november közepéig a HM parlamenti államtitkára által irányított szakmai szervezet, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal átalakításával és az immár HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály megnevezésű szervezet HM kabinetfőnöki alárendelésével háttérbe szorulna az eddigi hadisírgondozói tevékenység.

Forrás: Magyar Honvéd, korábbi fotó - kormany.hu